ÖN MEGRENDELI MI PEDIG TELJESÍTJÜK AZ ÖN IGÉNYE SZERINT

Ahol a feltételek megengedik a felület képzésénél a gépi glettelést alkalmazzuk, mely egyenletes szép felületet ad.
Nagy teljesítményű gépünkkel a terület nagyságától függően napi 300 - 2000 négyzetméter felületet tudunk egyszer megmunkálni, majd a következő nap ugyan ennyit, amivel megkapjuk a végleges glett felületet.
A glett anyag száradását követően falcsiszoló géppel simára kezeljük a felületet, ami már így festésre alkalmas.

Hogy miért jó a munkák során a gépi glettelést választani?

- Rendkívül gyors, mellyel időt takarítunk meg, ami a befejezés közeledtével igen fontos.

- Mert egyenletes felületet ad, mivel a szórás az apró felületek tömítésére és kiegyenlítésére is hatékony, amit a hosszú munkafelülettel rendelkező célszerszámmal még jobban érvényesítünk.

A glettelés egy időigényes és odafigyelést igénylő fázis, enélkül nem tudunk sima felületet előkészíteni festéshez, tapétázáshoz mert szembetűnő lesz a hiba. Természetesen a gipszkarton sem kivétel a glettelés alól.
Végeredményben a glett szórás is egy vakolás csak egy finomabb módja.
A tapasztalatok alapján a falak gépesített glettelése gazdaságosabb akár 20% a hagyományos kézi technológiával szemben. Egyrészt a végeredmény szebb és tökéletesen sima a felület, másrészt a kivitelezés rövidebb ideig tart.
A kézi eljárásnál 100m2/nap míg a gépesített módszerrel akár 500-1000m2 felett is teljesíthető.

Szórt Glett Előnyei:

- Kiváló felhordási tulajdonság

- Rugalmas

- Erős karcmentes felület

- Fertőtlenítő hatású

- Fehér színű

A glettelés menete

A glett gipsz és víz keveréke, fontos a keverési arány betartása. A masszát por hozzáadásával még sűríthetjük, de fordítva már nem.

Mikor éri meg jobban a gépi glettelés?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy 100 m2 felett a falak glettelése gazdaságosabb, ha géppel történik. Egyrészt szebb lesz a végeredmény, másrészt a kivitelezés rövidebb ideig fog tartani. Igazán tükörsimává varázsolja a falat, ha a vakolást és a csiszolást is géppel végezzük.

Mélyalapozás, félúton a glettelés és a festés között

Ha a glettelésnél és a vakolásnál is a minőségi kivitelezést választotta, tehet még egy lépést, hogy a végeredmény tényleg tökéletes legyen. A festés előtt mélyalapozóval dolgozunk.

Előnye:

- szabályozza a vakolat nedvszívó képességét, ezáltal a festés egyenletesebben, foltmentesen tud száradni,

- kevesebb festéket szív be a vakolat, mert a mélyalapozó telíti,

- erős kötést biztosít a vakolat és a festék között, ezáltal a festék könnyebben megtapad.

A glettelés, vakolás árak

Személyes felmérés nyomán tudom megmondani a várható anyagszükségletet, és ezzel együtt a négyzetméter árat.
De nekünk lelkiismereti kérdés is a rendes munka.

2016-ban és 2018-ban több kiemelt nagyobb projekten végeztünk gépi glettelést. Mivel tudjuk, hogy gyors, minőségi munkát, korszerű gépek nélkül végezni, nem lehetséges, ezért cégünk a gépi glettelésben is a piacvezető technológiák előnyeire támaszkodik.

A technológia mellett különös hangsúlyt fektetünk a minőségre!
Beszállítóink garantálják a magas színvonalat, a felhasznált anyagok területén is, hiszen ezek a gépi glettek és finom vakolatok kiválóan alkalmasak a kül- és beltéri falfelületek, utólagos hőszigetelések glettelésére, simítására.
Mindezek együtt ma már lehetővé teszik azt, hogy vakolt falak mellett, gipszkarton falak Q3 szintű gépi glettelését is vállaljuk.